Szinte mindenki ismeri a híres Parker Jotter golyóstollat, azonban kevesen vannak tisztában vele, hogy milyen komoly történelme is van. Ennek a cikksorozatnak a célja, hogy áttekintse a toll megjelenésének történetét, és sorra vegye a fontosabb változásokat a típus életében, bemutatva, hogy honnan, és milyen úton jutottunk el a mai napig kapható példányokhoz.
A sorozat előző részének témája az első bolti forgalomban elérhető változat, az ún. "First Year" Jotter, és a Parker megjelenése a golyóstollak piacán.
Parker "T-Ball" Jotter
Gyártási év: 1956-1958/1960 (?)
Megjegyzés: Valójában a most bemutatott típust már két évvel a Jotter megjelenése után elkezdték gyártani, még jóval a T-Ball tollbetét előtt. Azért ismeretes mégis ezen a néven, mert éppen ez a típus volt gyártásban, amikor piacra dobták az említett különleges betétet, és ezután magát a tollat is T-Ball Jotterként kezdte aposztrofálni a gyártó.
Formai változások
A Jotter rendkívüli sikerességének okán a Parker hirdetési részlegének komoly fejtörést okozott, hogy a barázdált műanyag tolltesten hogyan helyezzenek el reklámfeliratokat, és a gravírozás is nehézségekbe ütközött.
A nagyszabású fejlesztések során először a nylon alapanyagot cserélték le, majd 1956-tól a tolltestet barázdák nélkül kezdték gyártani. Egy dologgal azonban nem számoltak: a kevésbé strapabíró műanyagból készült tolltest nem viselte jól, hogy a nyílás belső oldalának írás közben nekifeszül a fém tollbetét, így egy idő után az anyag elfáradt, és szétrepedt. Ezért 1957-től megjelent az azóta is használt kis fém orr-rész, amely írás közben körbeveszi az írócsúcsot. Az azt jelenti, hogy előfordulnak olyan, 1956-ban gyártott Jotterek is, amelyek sima műanyag felületűek, de nincs a végükön fém karika.
A barázdák "kisimításával" nagyjából egyidőben lecserélték a klipszet is, mégpedig egy középen kissé kidomborodó éllel gyártott, lapos, kard formájú csíptetőre (ún. "ridge clip"). Azért, hogy a klipsz "belekapaszkodjon" az anyagba, melyre rátették, a belső oldalán először egy fémből készült félgömb, majd később egy egész gömb volt található.
Akkor és most...
A T-Ball tollbetét
Ahogyan az előző írásból kiderült, a kezdeti golyóstollakkal kapcsolatos problémák nagy része a pontatlan működésből fakadt, amelyeket az írócsúcs és a golyó gyenge megmunkálása, idő előtti elhasználódása, és a tinta nem megfelelő összetétele okozott. A világháborúból visszamaradt 1 mm körüli sima csapágygolyókon, amelyeket akkoriban a golyóstollakban használtak, az elnagyolt kialakítás matt gyárilag, vagy a használatból fakadóan kis bemaródások, laposodások alakultak ki, emiatt nem mindig gördültek megfelelően a papíron, illetve a felületi hibák miatt megszorultak, ezzel befejezve a tollbetét életciklusát.
A Parker komoly energiát fordított arra, hogy ezeken a területeken tökéletesítse termékét, volt azonban egy olyan eset, amelyben az első általuk gyártott tollbetétek sem remekeltek, mégpedig a sima, csúszós, vagy szennyezett felületre történő írás, ahol minden golyóstoll kihagyott időnként. (Gondoljunk például a színes magazinok fényes lapjaira, vagy esetleg a fényképekhez hasonló felületre.)
A probléma megoldását ígérve mutatták be 1957-ben a Parker T-Ball tollbetétet. A golyóstollgyártók ekkor már régóta próbálkoztak valamiféle mintázatot felvinni az írócsúcsban található golyóra, azonban ezt vagy nem sikerült tartós módon megvalósítani és a minta gyorsan lekopott, vagy épp ellenkezőleg, túl ellenálló lett, és hamar tönkretette a foglalatát.
Parker T-Ball tollbetét
A Parker azonban más módszert választott. Nem a szokásos módon elkészített, sima acélgolyóra vittek fel utólag mintázatot, hanem volfrám-karbidból, fémzsugorítással (apró fémrészecskéket magas hőmérsékleten összepréselve) majd csiszolással egy anyagában lyukacsos, gyémántot megközelítő keménységű, de mégis inkább fémből készült szivacshoz, vagy kockacukorhoz hasonló szerkezetű golyót állítottak elő. Ez volt az első olyan golyó, amit kifejezetten tollakban történő felhasználásra gyártottak. Nagy szilárdsága ellenére gyakorlatilag térfogatának a felét levegő tette ki.
Kép a golyó felületéről az interneten elérhető szabadalmi leírásból
A kivitel egyértelműen jobban működött, mint a korábbi megoldások. A golyó felületén és belsejében található számos kis mélyedés és az azokat összekötő csatornák több mint 150-szer annyi tintát tároltak, mint amennyi a hagyományos acélgolyó felületén elfért. Ezen kívül a golyó immáron nem rákente a papírra a tintát írás közben, hanem - mivel a felület egyenetlenségei beleakadtak a papírba - egyszerűen rányomtatta miközben gördült.
A kiváló működés mellett természetesen - a Parkerhez méltó módon - igen komoly reklámot is csináltak az új terméknek. A termékbejelentés alkalmából összehívott újságírók mindegyike megkapta az új típusú golyó 15 centiméteresre nagyított mását, amelyen keresztül lehetett fújni a cigarettafüstöt. Az ezután induló reklámkampányra közel 1 millió dollárt fordítottak.
Ráadásul a korábbi $2.95 árat nemhogy megemelték volna, hanem lecsökkentették $1.95-re, és mellé 1 éves garanciát vállaltak a tollbetétre, melynek ára ekkor 79 cent volt. A T-Ball Jotter emiatt igen komoly sikert aratott, többek között a szülők körében, akik rengeteget vásároltak belőle gyerekeiknek iskolakezdésre.
Csak később derült ki, hogy a T-Ball tollbetét golyója annyira jól sikerült, hogy ha a vásárló túl erősen nyomta a papírra írás közben a tollat, akkor a bronzból készült írócsúcs (a képen jól kivehető) még a tollbetét kifogyása előtt túlságosan elkopott, a golyó meglazult a foglalatban, és így a szükségesnél nagyobb mennyiségű tintát vitt a papírra. Ennek megoldásáról egy későbbi részben lesz szó.
A sorozat következő részében az első olyan Jotter golyóstollat veszem szemügyre, amelynek nyíl formájú az akasztója.
Köszönöm N. Péternek, hogy rendelkezésemre bocsátotta a mintadarabot, és az írás alapjául szolgáló "Parker Jotter - History of an icon" könyvet, melyet minden a témában érdeklődőnek csak ajánlani tudok.
