Golyóstoll blog

Ha lenne egy cikksorozat a blogon a világ legdrágább ceruzáiról, akkor a Palomino Blackwing 602 után a ma bemutatott CARAN d'ACHE Swiss Wood is tökéletesen illene a sorba. De nincs ilyen, és a témaválasztásnak is inkább az írószer különlegessége az oka, nem pedig az ára.

A CARAN d'ACHE itthon kevésbé ismert, de a luxuskategóriában jól csengő márkanév. Egy svájci cégről van szó, amely Genfben működik. Elődje az Ecridor ceruzagyár volt, melyet 1915-ben vásárolt meg egy Arnold Schweitzer nevű vállalkozó. Cégének egy francia képregényrajzoló után adta a Caran d'Ache nevet, ami oroszul - karandash - ceruzát jelent. (Mellesleg egy nagyon híres orosz bohóc művészneve is volt.) A vállalat jelenleg a svájci Reiser és Hübscher családok tulajdonában van.

Ma a CARAN d'ACHE főleg luxuskategóriás írószereket (golyóstollakat, töltőtollakat, rollertollakat és töltőceruzákat, különböző kollekciók részeként), művészkellékeket (ceruzákat, festékeket, ecseteket, stb.) és divatkiegészítőket gyárt. Eddig a golyóstollaik közül mutattam be néhányat a blogon, ma pedig az általuk gyártott számos különböző ceruza közül a legkülönlegesebbet szeretném szemügyre venni.

A ceruzakészítésről tudni kell, hogy a közvélekedéssel ellentétben egyáltalán nem mindegy, milyen faanyagba kerül a grafit. A minőségi ceruzák többsége kaliforniai gyantásciprusból készül, melyet a nevéből könnyen kikövetkeztethető módon a gyártók Amerikából vásárolnak. Az interneten fellelhető információk tanúsága szerint például ugyanaz a cég szállítja a méretre vágott alapanyagot a Koh-i-Noor csehországi gyárába, a Derwent-hez az Egyesült Királyságba, és a Mitsubishi Pencil-hez Japánba. 

Természetesen többen is kísérleteztek az idők folyamán más fafajták felhasználásával. Néhány távol-keleti gyártónak van nyárfából, hársfából és egyéb, helyben termesztett fák törzséből készült, kevésbé prémium ceruzája. Állítólag elfogadható minőségű íróeszközt lehet készíteni fenyőfa használatával is, melyet a nagy német ceruzagyárak is használnak. A különbség szembetűnő, hiszen hegyezéskor könnyen észre lehet venni a szálkás, durva vágásfelületet, mely az amerikai alapanyagra egyáltalán nem jellemző.

A CARAN d'ACHE Swiss Wood ceruza különlegessége, hogy a svájci Glovelier községben, a Jura-hegység bükkfáiból készítik. Neve tehát onnan ered, hogy ez más "Swiss Made" jelzésű ceruzákkal ellentétben nem import alapanyagból készül, hanem maga a faanyag is helyben terem, és kerül teljes mértékben feldolgozásra. (Az FSC jelzés alapján a fa feltehetően felelős erdőgazdálkodásból származik.)

Az alapanyag eredete számomra inkább érdekes, mint lényeges, mindenesetre a csokoládébarna színű fa nem mindennapi látvány. A vékony, matt lakkozás alig észrevehető, és pompásan láttatja a faanyag természetes mintázatát. Csak a ceruza vége van tekintélyes vastagságú, piros bevonattal eltakarva, melyet a jellegzetes svájci fehér kereszt díszít. Az ízléses, hibátlan kidolgozású ceruza különlegességét nehéz szavakba önteni, de nem tagadom, azonnal ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy legyen egy ilyen a birtokomban.

"Ácsi!" - ébredt fel nyomban a bennem lakozó örök takarékoskodó. "Tényleg egy túlárazott sznobceruzát nézegetünk, közönséges bükkfából? Márpedig bükk az nálunk is van bőven, még egy hegységet is elneveztek róla, annyi nő belőle!" - folytatta, pont a megfelelő helyre szúrva a kést. "Igen ám, de eszébe jutott bárkinek is ceruzát gyártani belőle? Ráadásul ilyen jó minőségben?" - vágtam vissza, mire sértődötten. kucorodott vissza a leárazáskor vásárolt JYSK-es takarójára, morgott valamit úri huncutságokról, majd kortyolt egyet az ízetlenségig higított Tesco gazdaságos szörpből.*

Nem vagyok egyedül a rajongással: külföldön a Swiss Wood olyan hirtelen lett népszerű, hogy az mind a gyártót, mind a forgalmazókat meglepte, és egy darabig egyáltalán nem lehetett kapni. Az egyedi külső mellett mindenki megjegyzi különleges, intenzív bukéját is, melyet néhányan a faanyagnak, mások pedig a sötét árnyalatot biztosító színezőanyagnak tulajdonítanak. Némi keresgéléssel azonban sikerült rájönnöm az engem leginkább melaszra emlékeztető illat valódi forrására.

A ceruza anyagának előkészítését egy főként parketták gyártásával foglalkozó faipari cég, a Glovelier-ben található Röthlisberger SA végzi. Hőkezeléssel tartósítják a bükkfát, így lecsökken a nedvességtartalma, és vegyszerek használata nélkül válik ellenállóvá a gombákkal és egyéb kórokozókkal szemben. (A hőkezelésről ezen és ezen az oldalon találsz további érdekes információt.) Esélyes, hogy az egyedi szín sem festésnek, hanem ennek az eljárásnak köszönhető, és egy hitelesnek tűnő forrás** szerint az illat a kezelés nyomán a fából távozó lignin nevű anyag sajátossága.

A Swiss Wood a szokványosnál valamivel vastagabb kivitelű, melynek oka, hogy a gyártás során az alapanyagból (ezt hívják szendvicsnek) egy munkaciklusban csak 8 darab ceruza készül. Normál esetben egy szendvicset 9 vagy 10 részre fűrészelnek, így kapjuk a megszokott vastagságú ceruzákat. Érdemes tehát olyan hegyezőt választani, ami fel van készítve a vastagabb keresztmetszet befogadására. A nagyobb méretnek, és az eltérő faanyagnak köszönhetően a ceruza majdnem kétszer annyit nyom, mint hagyományos társai.

A grafit minősége sem marad el a körítéstől, átmérője pedig a ceruza méretével arányosan leheletnyivel nagyobb, mint a szokványos, kb. 2,3 mm. Bevallom, a CARAN d'ACHE ceruzák hegye az általam eddig kipróbáltak közül magasan a legjobb. Ugyanakkor némileg lelombozó, hogy különböző ceruzáikban, sőt, egyazon típusból az eltérő időben gyártott példányokban is más keménységű grafitot találtam, holott mind HB jelzésű volt. A Swiss Wood is csak HB változatban létezik, de állítólag nagy a szórás a típuson belül. A hozzám került darab a megszokottnál picit világosabban fog, és mint minden CARAN d'ACHE grafit, szinte ellenállás nélkül siklik a papíron. A kevésbé intenzív színt azzal ellensúlyozza, hogy nagyon sokáig tartja a hegyét. Így a ceruza ára miatt szívfacsaró - és a faanyag tömörsége miatt kissé nyögvenyelős - hegyezés ritkábban szükséges.

Egy régebbi gyártói katalógusban azzal reklámozzák a grafittermékeket, hogy kizárólag 99% tisztaságú, Srí Lankán, Zimbabwében és Németországban bányászott grafitot, valamint montmorillonit nevű agyagot használnak, melyeknek keveréke hosszú ideig tartó, és rendkívül alapos feldolgozás után kerül a ceruzába. Őszintén szólva a leírás alapján nem találtam szembetűnő eltérést más gyártók általam olvasott/látott termelési folyamatától. Azonban az interneten elérhető szabadalmak között kutatva kiderült, hogy a legtöbb helyen kaolinit és bentonit felhasználásával készítik az íróbelet. Lehetséges, hogy a különbség, csak úgy, mint egy különlegesen ízletes ételnél, itt is az alapanyagokban keresendő. Bárcsak a konzisztens kivitelezésre is ennyire odafigyelnének...

Mellesleg észrevetted az ellentmondást? Itt ez a grafitceruza, ami tagadhatatlanul minden ízében luxustermék. Azonban nem lehet elmenni mellette, hogy a ceruza, mint írószer és a luxus között feloldhatatlan ellentét feszül. Hiszen nincs ennél egyszerűbb megoldás az írásra, és egy ceruza jóformán fillérekből legyártható. Ez a termék egy fricska az említett ellentétnek, és akár még polgárpukkasztásnak is elmenne.

CARAN d'ACHE Swiss Wood díszdoboz tartalma (kép: cwpencils.com)

A CARAN d'ACHE Swiss Wood 348 HB ceruza Magyarországon tudtommal nem kapható. Külföldről önállóan (darabra), vagy pedig díszdobozos kivitelben vásárolható meg. A díszdobozban találunk még egy szintén Svájcból, a Wallis kantonból származó havasi cirbolyafenyőből készült ceruzát, egy apró magnézium hegyezőt és egy fekete radírt is. A szalmasárga, pazar kivitelű fenyőceruza - melynek szintén Swiss Wood a fantázianeve - biztosan megérne egy önálló bejegyzést, de sajnos külön nem kapható, a szett pedig túlzottan költséges mulatság. Valószínűleg lényegesen kisebb példányszámban készül sötét színű párjánál, és mivel egy rendkívül lassan növő fafajtáról van szó, azt hiszem, így is van rendjén. A ceruzákhoz csomagolt hegyező és radír minősége nem, eredete azonban kérdéses számomra. 

A CARAN d'ACHE-sal kapcsolatos véleményem, hogy a szokványosnál jobb minőségű termékeket készítenek, melyeket pokoli drágán adnak melyeknek rendesen meg is kérik az árát. Egy Swiss Wood-ért kiadott összegből 3 db rendkívül jó minőségű prémium ceruzát lehet vásárolni, melyek majdnem ugyanolyan jók. (Vagy egy márkás, középkategóriás golyóstollat.) Ha beleszámítjuk a tekintélyesebb méretből fakadó hosszabb élettartamot, még akkor is legalább kétszeres az árkülönbség. És hogy indokol-e ekkora különbözetet a "majdnem" szó? Ennek eldöntését az olvasóra bízom...

* Végül a feleségem finanszírozta a Swiss Wood ceruzámat évfordulós ajándék gyanánt, mert nem biztos, hogy meg tudtam volna győzni magam, hogy megvásároljam.

Felhasznált források:

• ** A legjobb ceruzás blog - Lexikaliker (német)
• A második legjobb ceruzás blog - penciltalk (angol)
• Hêtre ou ne pas être, le défi de Caran d’Ache - Bilan (francia)

Kíváncsi vagyok a véleményedre. Tudom, míről írnék szívesen, de az is érdekel, hogy Te miről olvasnál. Nem ígérem, hogy a szavazás eredménye bármiben befolyásolni fog, de mindenképp szerettem volna beszúrni valami interaktív dolgot :)

Eredmények (2018.05.31-én)

Megérkezett a tavasz, és erre az alkalomra egy friss és üde példányt szedtem elő a gyűjteményemből. Viszonylag későn került a látókörömbe a PEVDI AIDA golyósirón, és sajnos először csak képet sikerült szereznem róla. Túlzás nélkül állíthatom, hogy utána évekig vadásztam rá, míg sikerült egy külföldi gyűjtő barátomtól beszerezni ezt a ritkaságot. A rá következő években aztán egyre többet találtam belőle, és ha nem is minden bokorban, de sok helyen felbukkant. 

AIDA golyósirón PEVDI gyűjtődoboz borítóján (balról a negyedik)

A tapasztaltak egybecsengenek azzal az évek során kialakult véleményemmel, miszerint a gyűjtemény bővítéséhez vagy tekintélyes vastagságú pénztárca kell, vagy sok türelem. Aki gyorsan szeretné megszerezni az összes áhított tollat, az ki kell fizesse a valóságtól sokszor elrugaszkodott gyűjtői árakat. Ha viszont az ember hajlandó várni az alkalmi vétel lehetőségére, általában jobban jár. Mindenki maga dönti el, melyik utat választja.

Az AIDA egy hosszúkás, filigrán toll, melyet színes műanyag testtel, fémből készült felső résszel és díszítő elemekkel gyártottak. A nyomógomb mindig a műanyag testtel azonos színű.

A névválasztás talányos. Lehet, hogy a modellt női tollnak szánták, melyre a kivitel alapján látok némi esélyt. De az is elképzelhető, hogy Giuseppe Verdi híres operájáról kapta a nevét. Egy biztos, eddig még semmiféle információt nem sikerült kiderítenem az eredetére vonatkozóan.

A klipsz érdekessége, hogy bele van ütve a toll neve. A PEVDI gyárában készült írószerek közül egyedül az "MG" sorozatnál találkoztam hasonlóval, a többi terméknél egyáltalán nem volt jellemző. A felirat nagyban megkönnyíti a gyűjtők dolgát, hiszen más korabeli tollak nevének kiderítése sokszor fejtörést okoz, és még komoly kutatómunka árán sem mindig lehetséges. A név mellett a másik elem a klipsz tetején található stilizált P betűs márkajelzés, amely azonban gyakori a PEVDI termékeken.

Szerkezetét tekintve a toll nem egy nagy eresztés. A műanyag és fém rész valószínűleg tartósan egybe van gyógyítva, ezért a betétet kivenni a hegy felőli fémvég kicsavarásával lehetséges. Gyakori betétcserével a műanyag testben található menetet könnyen használhatatlanra lehet koptatni.

Azonban mégsem ez tűnik a legjellemzőbb problémának a fennmaradt példányoknál, hanem a kapcsolószerkezet meghibásodása. Egybegyártott kiviteléből fakadóan a javítás valószínűleg nem lehetséges. A másik érdekesség a műanyag fakulása, mely az első képen látható, a zöld tollon. Talán túl sokat tartották napon?

Jó eséllyel 1973-as tervezésű a toll, mely az A3 szabványú, alacsony árú műanyag és réz tollbetétekkel került forgalomba. (A nálam lévő példányokban kivétel nélkül réz betét található.) A gyártói adatok alapján legalább 10 évig volt forgalomban, azonban a fennmaradt kis mennyiségből ítélve nem volt különösebben népszerű.

Tetszenek a retró cikkek? Vagy inkább porosodjanak tovább a szekrény mélyén ezek az ócskaságok? Esetleg volt ilyened? Szólj hozzá a cikkhez itt, vagy Facebookon!

Az írás elkészítéséhez nyújtott felbecsülhetetlen értékű segédanyagokat ezúton is köszönöm Kovács Zolinak.

Az átlagember ma már ritkán használ golyóstollat. A választások alkalmával azonban ismét sok ember találkozik vele a szavazófülkében. Mivel elég sok tévhit és fals információ kering a témával kapcsolatban, szeretném megosztani a gondolataimat, hátha segít kicsit oszlatni a ködöt. (Az írást a választás napján frissítettem.)

Tényleg magától eltűnik/kiradírozható/lemosható a tinta a szavazólapról?

Röviden: Nem, ugyanis egy sima golyóstoll van a fülkében.

Hosszabban: 

A toll radírozhatóságát könnyen megvizsgálhatod. A legtöbb ilyen toll tintája (pl. Pilot FriXion) hő hatására tűnik el. Ha van nálad egy darab papír és egy radír, ellenőrizheted, reagál-e egy kis radírozásra. (Az érvénytelen szavazat veszélye miatt nem javaslom, hogy ezt a kísérletet a szavazólapon végezd el!) És ha már ott a saját papírod, nyugodtan rajzolj is valamit rá, vidd haza, és nézd meg, pár óra múlva megvan-e még.

Minden választás alkalmával előkerül a mendemonda, hogy valamelyik oldal eltűnő tinta használatával akar csalni. Mióta tömegesen elterjedtek a radírozható tintás tollak, az is felmerül, hogy egyszerűen eltávolítják a szavazólapról a jeleket. Kiradírozzák. Speciális vegyi anyaggal lemossák. A szavazós toll tintája és a szavazólapba kevert vegyszer hatására magától elhalványul.

Érdekességképp leírom, hogy például Anglia, Németország, Kanada, Hollandia és Ausztrália közönséges ceruzát használnak a választásokon. Na jó, picit hazudtam, mert Hollandia piros színűt. Ezeken a helyeken is sokszor felmerül a csalás lehetősége, ezért úgy tudom, engedélyezett a toll használata is, de a többség mégsem él vele. A Brexit szavazáson például az euroszkeptikus oldal buzdította toll használatára saját szavazóit.

Választási ceruzák (kép: fredspencils.wordpress.com)

Az angolok szerint a ceruza sokkal praktikusabb: olcsóbb, nem szárad be, nem folyik, nem fogy ki, ráadásul azonnal fog, amint papírt ér. Ettől függetlenül szerintem is szerencsésebb a toll használatának előírása a választópolgárok megnyugtatása végett. Magyarországon a ceruzával leadott szavazatok pedig a törvény értelmében érvénytelenek.

Tényleg a golyóstollon múlik a szavazás tisztasága?

Röviden: Nem, ugyanis ez a szavazatszámlálás lebonyolításától függ.

Hosszabban:

Gondolj bele, hogy mi történik a szavazás után. Ha nem vagy képben, leírom. (Forrás: 2013.évi XXXVI.törvény)

A szavazókör 7 órakor bezár, addig az urnákat lepecsételve tárolják. A pecsétet az első szavazó jelenlétében helyezik el, akinek ezt tanúsítania is kell. A szavazatszámlálók közé bármelyik képviselő (párt) delegálhat tagot, akik érthető módon azért vannak ott, hogy így minimalizálják a csalás lehetőségét. Zárás után a szavazatokat azonnal összeszámolják (ezt akár többször is megismétlik, ha szükséges). Az eredményeket egy olyan nyomtatványon rögzítik, amit a bizottság minden tagjának alá kell írni, majd utána mindenki kap belőle egy-egy példányt. Ezt nevezik jegyzőkönyvnek.

Szavazatszámlálás 2014-ben (kép: 24.hu)

Mivel ezen a ponton a szavazatok már meg vannak számolva, a szavazólapokat ugyan lepecsételt dobozokban biztonságba helyezik egy esetleges újraszámlálás esetére, de a jegyzőkönyv adatai azok, melyek bekerülnek az összesítésbe.

Szóval a kérdésem a következő: Ki, és mikor radírozza ki a több ezer szavazólapot, vagy mossa le róla a jeleket, illetve ikszeli be az immár üres szavazólapon a megfelelő jelölt karikáját? Valamint ezalatt hol van, és mit csinál a szavazatszámláló bizottság többi tagja?

Milyen tollat használunk a választásokon?

A 2018-as választások alkalmával az ICO Star típusú golyóstollát használtuk, fehér színű műanyag elemekkel, a tolltesten kék színű címerrel, a klipszen pedig szintén kék VÁLASZTÁS felirattal. A 2010-es és 2014-es országgyűlési választáson, és a 2014-es európai parlamenti választásokon az ICO Olimpia nevű golyóstolla volt kihelyezve a szavazófülkékben.

 ICO Olimpia a 2014-es országgyűlési választásokról

2015-ben sikerült szert tennem egy választási tollra. Természetesen szétszedtem és megvizsgáltam. (Nem a fülkéből loptam el, hanem egy szavazatszámláló bizottság tagjától került hozzám.) Igazából nincs benne semmi különleges, azon kívül, hogy lila színnel ír.

Honnan jön, és mennyibe kerül az adófizetőknek ez a rengeteg golyóstoll?

Az ICO golyóstollak Pomázon készülnek, és úgy tudom, kizárólag a tollbetétben található tinta, valamint a golyót tartalmazó hegy (írócsúcs) származik külföldről. A toll összes többi alkatrészét Magyarországon gyártják, sőt, a fröccsöntött alkatrészeket a munkások kézzel szerelik össze. A tinta Németországból, egy nagy nevű, és kizárólag tintákat gyártó vegyi üzemből, míg az írócsúcs tudomásom szerint Svájcból származik.

A tollakat boltban megvásárolhatod, az Olimpia magyaros mintával ellátott változatával már több üzletben találkoztam. Ára jellemzően 100 és 200 forint között mozog. Mivel a választásokra igen nagy mennyiségben (2014-ben 195 ezer példányban) vásárolják, közvetlenül a gyártótól, vélhetően igen nyomott áron kerül a választási irodához. Ha tippelnem kellene, idén is jóval 100 Ft alatti árat mondanék, de természetesen ez csak találgatás.

Miért írt lila színnel a fülkében található toll a korábbi választások alkalmával?

Bevallom, ez a kérdés nekem is birizgálja a kíváncsiságomat, de nem tudom rá a pontos választ. Valószínűleg a választási iroda rendelte ilyen színnel a tollbetétet, ugyanis az ICO normál kínálatában nem találtam hasonlót. A 2018-ban használt tollban tapasztalataim alapján hagyományos, kék színű tollbetétet használtak.

Írásminta a 2014-es országgyűlési választáson használt golyóstollal

Nem gondolom, hogy a nem lila színnel jelölt szavazatok bármilyen hátrányt szenvednének, tekintve, hogy a törvény nem írja elő a fülkében kihelyezett toll használatát. Azonban mivel a szavazók többsége nagy eséllyel "lilával" szavaz, ha túl sok az eltérő színű szavazat, esetleg üres boríték is kerül az urnába, akkor felmerülhet a láncszavazás gyanúja.

Paranoid vagyok, szeretnék biztosra menni. Mit tegyek?

A jó hír, hogy viheted a saját tolladat, és használhatod is. A törvény ugyanis csak azt írja elő, hogy kell lennie egy tollnak a fülkében, illetve hogy az érvényes szavazathoz tollal kell két egymást metsző vonalat írni a karikába, de hogy a kettő ugyanaz legyen, azt egy szóval sem. (A szavazatszámláló bizottság tagjai azonban csak a hivatalos írószert használhatják, és nem is lehet náluk másik.)

A rossz hír, hogy a korábbi években több eset is volt, ahol nem engedték a szavazókörben saját, bevitt írószer használatát. Természetesen kivédhető a dolog: vigyél tollat, de ne mutogasd, és ne hívd fel rá a figyelmet. A fülkében pedig úgysem láthatja senki.

Olyan tollat válassz, ami dokumentumbiztos tintával rendelkezik. A blogon igen sokat foglalkoztam már a témával, illetve az egyes golyóstollak víz-, alkohol- és UV-állóságának vizsgálatával. Jó tapasztalataim vannak például a fekete Fisher Space Pen és a Ballograf archív minősítésű tollbetétekkel, de a legjobban eddig az uni-ball Signo termékcsaládja teljesített, amely szintén kifejezetten erre a célra kifejlesztett, speciális tintával rendelkezik, és sok helyen beszerezhető itthon.

UV-fény hatása néhány golyóstoll tintájára

Töltőtollkedvelők számára a vasgallus (iron gall) tinták jöhetnek szóba, melyeket a mai napig használják néhány országban az anyakönyvvezetők. Az írás szinte eltávolíthatatlan, és valószínűleg soha nem fakul ki. Magyarországon tudtommal egyetlen helyen lehet vásárolni, például a Rohrer&Klingner vagy a Diamine gyártásában (Diamine Registrar's Ink).

Kedves üzenet várt valamelyik nap a blog facebook oldalán a Pilot Magyarországtól. Tudjátok, szabadidőmben, hobbiból írom ezt a blogot, de nagyon jó érzés, amikor azok a gyártók is felfigyelnek rá, akiknek a termékeit vásárolom. Nekik csak egy üzenet, esetleg egy termékminta, nekem viszont az a jóleső érzés, hogy kipróbáltam valami újdonságot, és írhatok is róla Nektek. Így esett, hogy kaptam néhány Pilot tollat, hogy ha van kedvem, legyen miről írni. Az első néhány darabról konkrétan ebben a posztban fogok beszámolni.

A tollak különlegessége, hogy a Pilot cég alapításának 100. évfordulójára kiadott különleges változatok, melyeket kizárólag Európában lehet megvásárolni (ezt a Mika rajongók fórumán talált csalódott japán és amerikai hozzászólásokból tudom), és csak a 2018-as évben. Itt-ott még azt is tudni vélik, hogy Mika tervezte őket, és a MIKA felirat jól láthatóan szerepel is mindegyiken.

Tuti, hogy most kiállítom magamról a világ előtt a szegénységi bizonyítványt, de rá kellett keresnem, hogy ki az a Mika. Persze, rémlett, hogy zenész az illető, és vezetés közben a rádióban hallhattam valamelyik alkotását, de hiába erőltettem az agyamat, nem tudtam rájönni, hogy pontosan melyik lehetett az.

Nos - nevess ki nyugodtan, hogy csak most jutottam el ide - Mika egy popdal énekes. Zeneszámai közül leginkább a Relax, Take It Easy, Grace Kelly, Happy Ending azok, amik számomra ismerősek, és tisztán emlékszem, hogy nem éreztem késztetést, hogy a rádión adót váltsak, amikor megszólaltak. Hangja egyébként jól felismerhető, még ha hirtelen nem is tudtam a nevéhez kötni.

Szóval itt vannak előttem ezek a MIKA feliratos tollak, mindenféle jópofa mintákkal. Rögtön el kell keserítsek mindenkit, mert én nem gondolom, hogy egy tehetséges énekes azzal foglalkozna, hogy tollak mintájáról készít vázlatot kockás füzetben. Inkább arról lehet szó, hogy egy ügyes keresztmarketing ötlet nyomán a Pilot és Mika összefogtak. Aki szereti a Pilot tollakat, az jobban megismeri Mikát, aki pedig Mika rajongó, az kipróbál néhány Pilot tollat.

Persze ami leginkább lényeges, hogy milyenek ezek a tollak. Bevallom, én nem túrnék fel egyetlen papírboltot sem, hogy megkeressem őket, azonban jó ötletnek gondolom, hogy a szokványos "steril" kivitel helyett mindenféle minta van a tolltesten. Biztosan láttál már olcsó, kínai írószereket, melyekre azonosíthatatlan apró állatok, virágok és mindenféle egyéb dekoráció garmadát nyomtatták. Megnyugtathatlak, ezek nem ilyenek. A minták ízlésesek, és látványosak. (Ebből is azt gondolom, hogy profi munka, és nem egy énekes görnyedt hajnalig az asztala fölött, hogy kitalálja a díszítést.) 

Ami méginkább különlegessé teszi őket, hogy olyan színekkel írnak, melyek túlmutatnak a szokványos kék-fekete-piros-zöld Pilot tollakon. Eddig ugyanis nagyrészt csak ezzel a négy alap színnel találkoztam az írószeres polcokon. Bár engem konkrétan nem villanyoz fel a lila és rózsaszín tinta, a világoskék kifejezetten tetszik. Azt is tudom, hogy a fiatal lányok számára pusztán a különleges színek miatt is érdekes lehet ez a sorozat.

És persze sem a tinta, sem pedig a dekoráció nem változtat a tollak belső értékein. A G-2 zseléstoll ugyanazzal a betéttel, ugyanolyan jó választás, mint amit már korábban kipróbáltam. A Hi-Tecpoint V5, bár nem a már ismerős patronos, hanem az eldobható típus, tintakiosztása hasonlóan kiváló a korábban bemutatott változathoz. Egyedül a FriXion törölhető tintás toll koncepcióját nem tudom magamévá tenni, mely szerintem a ceruza és a golyóstoll hátrányait egyesíti (könnyen eltávolítható, de bonyolult, és korlátozott élettartamú).

Ez az írás egy töltőceruzákkal foglalkozó sorozat része. A golyóstoll mellett a 2 mm-es töltőceruza véleményem szerint a legsokoldalúbb írószerek egyike, azonban használata régen kiment a divatból. Ezért célul tűztem ki, hogy bemutassak néhány minőségi töltőceruzát. Ha érdekel, kövesd 2018-ban is a Golyóstoll blogot!

Unalmas kis kétajtós szekrényben lakott a kartondoboz, melynek előkerülése mindig nagy izgalommal töltött el gyerekkoromban. Nem maga a doboz volt különleges, annál inkább a tartalma. Jellegzetes zörgése és semmivel össze nem téveszthető szaga - melyben az olcsó töltőtolltinta savanykás aromája és a papírboltokból ismerős ceruzaillat keveredett - kellemes emlékem.

Mi volt a dobozban? Igazi kincsek. Minden olyan írószer, és kallódó alkatrészeik, melyet édesapám nem tartott elég különlegesnek ahhoz, hogy a fiókjában őrizgesse, de nem voltak elég köznapiak ahhoz, hogy a lakásban szétszórva használatba kerüljenek. A legkülönfélébb rugók, tollbetétek, félig szétesett, alkatrészhiányos golyósollak, régi, iskolai töltőtollak, no meg persze ceruzahegy darabok, és néhány Versatil töltőceruza is.

Sajnos már nem emlékszem pontosan hogyan történt, de egy napon megkaptam szüleimtől az egyik töltőceruzát. Egy fekete és egy mustársárga példány között vaciláltam, hogy melyik tetszik jobban. Végül a feketét tettem a tolltartómba, és büszkén vittem el a suliba. Azt hittem arra való, hogy a kitört ceruzahegyeknek adjon új életet, és nagyrészt erre is használtam.

Egy kis történelem

A Koh-i-Noor Hardtmuth igen komoly történelmi örökséggel rendelkező írószergyár, melyet Joseph Hardtmuth osztrák vállalkozó alapított az 1700-as évek végén. Hardtmuth úr nevéhez fűződik a darabolt grafitrudak helyett grafit-agyag keverék használata, mely a gyenge minőségű grafit feljavításával forradalmasította a ceruzagyártást. Ötlete emellett a különböző keverési arányok segítségével a későbbiekben többféle keménységű íróbél előállítását is lehetővé tette. Az Európában máig használatos HB-skálát is neki tulajdonítják, bár ezt csak jóval halála után kezdték használni. 

Osztrák emlékbélyeg Joseph Hardtmuth arcképével (kép: stampsoftheworld.co.uk)

Az L&C Hardtmuth ceruzaüzem kezdetben Bécsben működött, azonban 1848-ban egy hatalmas új gyárba költöztek a történelmi Csehországban - Bohémiában - található České Budějovice városában. (Sörkedvelőknek: A város leginkább a szintén itt található Budweiser sörgyárról híres.) A Koh-i-Noor nevet, melyet a híres indiai gyémánt ihletett, 1888-ban kezdték használni az 1500-as típusú grafitceruzák márkaneveként. A ceruzákat akkoriban szokatlan módon sárga színűre festették. A szín mára összeforrt a grafitceruzákkal, hasonlóképpen ahogyan a Koh-i-Noor márkanév az idők során felváltotta az L&C Hardtmuth nevet. Érdekesség, hogy az 1500-as Koh-i-Noor ceruza a mai napig megtalálható a gyártó kínálatában.

L&C Hardmuth "KOH-I-NOOR" 1500 ceruzák (kép: mypencilsdrawworlds.wordpress.com)

A Koh-i-Noor Hardtmuth vállalat mindkét világháborút átvészelte, a második világháború után azonban a többi nagy ipari üzemhez hasonlóan államosították. 1946-ban kezdődött meg a fémből készült Versatil töltőceruzák gyártása, melyek az évek során számos különböző márkanéven kerültek a "Cseszkóból" Magyarországra a KGST-piacon. Találkozhatunk velük Bohemia Works, Technicolor, Toison d'Or Colorama, Grafo, L&C Hardtmuth és Koh-i-Noor Versatil márkanévvel is, de a kivitelben nincs jelentős különbség.

Antik Grafo Versatil 5217 töltőceruzák (kép: todocolleccion.net)

A grafitceruzákon és töltőceruzákon kívül a vállalat hazánkban leginkább az elefántos radírjairól ismert, azonban ezeken kívül még rengeteg különböző írószert és művészkelléket gyárt. Legnagyobb mennyiségben forgalmazott termékük a temperafesték.

Bővebben a ceruzáról

A Koh-i-Noor Hardtmuth Versatil 5201 egy fémből (valószínűleg alumínium ötvözetből) készült, 2 mm-es grafitbél befogására alkalmas töltőceruza. Formáját, méretét és színét tekintve is nagyon hasonló a gyártó zászlóshajójának számító 1500-as típusú grafitceruzájához. 

A Koh-i-Noor számozási rendszerében eligazodni szinte lehetetlen, de a katalógusból azért nagyjából összeállt, hogy főleg 5,6 mm-es (krétaméretű) és 2 mm-es töltőceruzákat gyártanak, jellemzően fém alkatrészekből - de létezik néhány műanyag kivitel is. A Versatil 5201-es egy alap típus, mely a jellegzetes mustársárga színben, klipsszel és anélkül is kapható, hatszögletű testtel és "kiejtős" mechanikával készül. A Versatil 5217-es pontosan ugyanez a ceruza, csak hatféle különböző színű festéssel, klipsz nélkül forgalmazzák, illetve szettben is megvásárolható, a bevonattal megegyező színű ceruzabéllel töltve.

A festés vastag, zománc jellegű, és meglehetősen ellenálló. Csak extrém esetekben válik le a ceruzáról, és akkor is igen kis darabokban (ezt nagyjából fél évszázados korú példányok birtokában merem megállapítani). Inkább az apró karcok miatti mattulásból lehet felismerni, hogy viseltesebb példányt találtunk. Tapintása kellemes, talán egy kicsit csúszós. Méretében tökéletesen megegyezik egy hatszögletű ceruzával, és klipsz nélkül majdnem ugyanazt az érzést hozza kézbe véve. Természetesen a fém kivitel miatt súlyosabb, de nem zavaróan.

A ceruza végén található gombot lenyomva kinyúlnak a befogókarmok, melyek a grafitot tartják. Belső oldalukon jól látható körkörös minta biztosítja, hogy a hegy akkor se csússzon vissza a ceruzába, ha erőteljesen a papírra nyomjuk. Az oldalirányú elfordulást csak a karmok szorítása gátolja, ennek ellenére hegyezéskor sem tapasztaltam semmilyen problémát.

A mechanika érezhetően erős, azonban a nyomógomb a ceruza töltött és töltetlen állapotban is lötyög egy kissé. A hegy felőli fémvég kicsavarásával a teljes belső szerkezet kivehető. A rugót szükség esetén ki lehet cserélni (nekem még nem volt indokolt), illetve leolvashatjuk a rányomtatott gyártási dátumot. Az interneten néhányan a szerkezet használat közbeni kicsavarodásáról írnak, melyet az antik példányokon én is tapasztaltam, de gyanítom hogy a gyakori szétszedés következménye lehet. Néhány évtized után a fém karmok elfáradására is lehet számítani, mely azt jelenti, hogy a gomb megnyomásakor már nem feszülnek szét, így nehezebb a ceruzahegyet betölteni.

A nyomógombot kicsavarva megkapjuk a szükséghegyezőt, mely a Koh-i-Noor töltőceruzák jellegzetességeként négy apró pengéből áll. Az íróbél végét a pengék között tekergetve a megoldás kellemes hegyet esztergál számunkra. Gyerekkoromban a hegyezőt nagyon jópofának tartottam, most hogy felnőttem, érdekes mérnöki megvalósításnak tűnik. A pengékre ragadt grafitport érdemes alaposan eltávolítani, mert bár a gomb visszacsavarása után csak a ceruza belsejébe potyoghat, a hegy cseréjekor, vagy mozgatásakor a befogókarmok mellett fog kiszóródni. A nyomógomb alatti nyílás szűkebb, mint az íróbél átmérője, így a ceruza csak az eleje felől tölthető.

Sokat törpöltem rajta, hogy mit írjak a ceruzában kapott íróbélről. Szóval - nagy levegő és - tessék: A Koh-i-Noor 2 mm-es HB grafit szerintem nem jó. Kellemetlen vele írni, kifejezetten száraznak, és túlzottan porózusnak érzem minden papíron. 

Mielőtt Joseph Hardtmuth elkezd forogni a sírjában, gyorsan hozzáteszem, hogy többfélét is kipróbáltam, mert azt hittem hibás szériát fogtam ki. Az 1770-es típusú Koh-I-Noor HB iskolai ceruza írás közben néha karcolja a papírt, talán szó szerint homokszem került a "gépezetbe". Az 1500-as, középkategóriás HB ceruza, és a 4190-es típusú, 2 mm-es ceruzába való HB grafitbél szimplán kellemetlen. A 4190-ből több, különböző időben beszerzett mintám is van (az egyiket külföldről rendeltem), és egytől egyig ugyanezt produkálják. Úgy vélem, hogy nem gyártási hibáról van szó, hanem egyszerűen ilyen, és kész. 

Tehát azt javaslom - és én is így tettem - hogy a hegyet, ami eredetileg benne van, tedd el jó mélyre, vagy dobd el jó messzire, és használj valamilyen más márkájú grafitot. (A 4190-es grafitbél 20 féle keménységben kapható ugyan, de ezek után nem volt kedvem kipróbálni másikat.)

 A Versatil 5201 ceruza pontosan annyit nyújt, amennyit feltétlenül szükséges. Nem gyönyörködtet a kidolgozásával, nem presztízstermék, és maximum egy művésznek lehet jó ajándék. Azonban olcsó, megbízható, érdekes történelme van, és jól használható a mindennapokban.

A írás alapjául szolgáló Koh-i-Noor Hardtmuth Versatil 5201 típusú töltőceruzát a FIÓK papírbolt biztosította, melyért ezúton is szeretnék köszönetet mondani. A leírtak a saját véleményemet tükrözik, az írás elkészítéséért semmilyen ellenszolgáltatást nem kaptam.

Felhasznált források:

• Wikipédia (Joseph Hardtmuth, Koh-i-Noor, České Budějovice szócikkek)
• Koh-i-Noor cégtörténet

Én szóltam! Folytatom az átkosban Magyarországon gyártott írószercsodák bemutatását. Hogy ne érje szó a ház elejét, nem válogattam, hanem kiborítottam mindent az asztalra, és lottósorsolás-szerűen kivettem, amelyik éppen kézre esett. A mai áldozat a PEVDI szövetkezet Dreikant névre keresztelt "gyermeke", és előkelőbb kivitelű testvére, a Super Dreikant.

Annak idején, mikor a látásból sokak által ismert PEVDI 178 MG-ről írtam, azt találtam állítani, hogy ma is megállná a helyét. Nos, a Dreikant esetén ez a veszély biztosan nem fenyeget. A tollnak ugyanis botrányosan kényelmetlen, lapos téglalap keresztmetszete van, mely a vége felé ugyan összeszűkül, de még így sem lehet tisztességesen megfogni. 

Akár jót is kacaghatnánk a formáján, ha nem lenne véresen komoly, hogy szüleink/nagyszüleink ilyen tollakat találtak a boltban. Mint letűnt korból megmaradt kuriózumot, természetesen a szívem csücske, és szívesen nézegetem, de ha ezzel a tollal kellene dolgoznom, az rövid úton rituális öngyilkosságba taszítana.

Számos PEVDI termék esetében felfedezhetők érdekes hasonlóságok (legutóbb például a CARO golyósirón és a Parker 51 szimmetriáján elmélkedtem), de ezidáig nem sikerült megtalálnom azt az elvetemült nyugati írószert, melyről a Dreikant golyósirónt mintázhatták. Persze logikus... melyik írószergyár dobna piacra önként egy ilyen kínzóeszközt?

A fém díszítő alkatrészekből úgy tűnik csak a klipsz maradt...

A név megfejtése pofonegyszerű, a dreikant ugyanis háromszöget jelent németül. Állítólag ez egy háromszögletű golyóstoll. De vajon mitől? Való igaz, a vége tényleg háromszögre hajaz, de én inkább laposnak nevezném. Egyetértek azonban - ha "Flach" golyósirónnak nevezték volna, nos, annál tényleg sokkal szebben cseng a Dreikant név.

A katalógusban látszik, hogy az alsópolcos, A3 szabványú T16-os (réz) és T23 (műanyag) tollbetét adja az írószer lelkét. A sorok között olvasva az, hogy nincs feltüntetve az acél hegy, és a karbid golyó nyilvánvalóvá teszi, hogy mindkét kritikus alkatrész valamilyen puhább fémből készült, és az akkoriban megszokott, jó minőségű Dokumental 303 tinta helyett is ugyanezen cég - feltételezhetően olcsóbb - Dokudunkelblau nevű, sötétkék tintáját használták.

 Sasszeműek felfedezhetik, hogy a katalógusfotón ferde a klipsz

Szinte érzem az olvasóban felgyülemlett feszültséget: mitől olyan szuper a korábban említett Super Dreikant? Nos, ez a megkülönböztetés azt jelzi, hogy a toll felső része - bár továbbra is műanyag - krómozott bevonatot kapott, és az írócsúcsot körbefogó alkatrész fémből készül. Ugyan a katalógus alapján elvileg ez az elem a sima Dreikant esetén is fém, a valóságban én mindig műanyaggal szerelt tollakkal találkoztam.

Könnyen beazonosítható tehát, hogy az írás elején található két képen a bal szélső toll a Super Dreikant, a másik kettő pedig sima, mezei Dreikant. Mindkét kivitel valószínűleg 1972-es tervek alapján készült, és az 1980-as évek elején megjelent katalógusban már nem szerepelnek. Mely hiányzás oka talán érthető.

Zárásképpen még egy apróság. Ahogy látható, a Dreikant golyósirón az idők folyamán számos különféle színű műanyag alkatrészből készült, de ha jobban megfigyeljük, a klipsz is egészen érdekes sokszínűséget mutat. A katalógusban még egy sima, jelöletlen és kivágások nélküli lemezből készült akasztó látható, míg a fennmaradt Dreikant tollak többsége háromszög kivágásokat tartalmaz. Azonban egy nálam lévő - valószínűleg késői - öszvér példány már a más PEVDI termékeken is megtalálható, téglalap alakú kivágásokat, és a stilizált P betűt tartalmazó klipszet kapta.

Tetszenek a retró cikkek? Vagy inkább porosodjanak tovább a szekrény mélyén ezek az ócskaságok? Esetleg volt ilyened? Szólj hozzá a cikkhez itt, vagy Facebookon!

Az írás elkészítéséhez nyújtott felbecsülhetetlen értékű segédanyagokat ezúton is köszönöm Kovács Zolinak.

"Mindig csak ígérget, aztán semmi sem lesz belőle." - gondolhatja a visszatérő olvasó, hiszen már számos alkalommal fenyegetőztem vele, hogy a nagyközönség elé tárok néhány, az átkosban Magyarországon gyártott írószercsodát.

Nos, eljött a nagy nap. Leporoltam a gyűjteményem, és idén igyekszem valóra váltani a fenyegetést. Az első érdekesség, melyet megosztanék veletek, a PEVDI szövetkezet gyárában készült CARO nevű golyóstoll. Hogy miért CARO? Egyáltalán hogyan kell ejteni, karó, vagy káró? Fene tudja, de ha Te esetleg ismered a sztoriját, kérlek szólj hozzá ehhez az íráshoz, és oszd meg velünk.

Ha mindenképpen kellene valamilyen elméletet gyártanom, akkor a tippem, hogy a kárókatonáról, egy kampós csőrű vízimadárról kapta a nevét, hiszen a tollbetét végének igen fura, enyhén hajlított kialakítása van. segélyvonókészülék fedőnevű olvasóm felfedezte, hogy a CARO kivitelében ránézésre teljesen megegyezik az itthon régebben nagy számban fellelhető "görbe hegyű" tollal, melyet Csehországban még a közelmúltban is gyártottak Koh-i-Noor 5866 néven.

A kárókatonán kívül a formavilágáról határozottan a Parker 51 nevű töltőtoll ugrik be. Nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot a '40-es években megjelent, különlegességével és rejtett hegyével hatalmas sikert arató amerikai termékhez. 

Parker 51 töltőtoll

Érdekesség azonban, hogy míg a Parker 51-et 1972-ig gyártották, és hasonló formában sosem készítettek golyóstollat, a PEVDI CARO feltételezésem szerint pont 1971-ben, vagy 1972-ben került a piacra. Nem lehetett népszerű konstrukció, ugyanis eddig még csak egyetlen példányt láttam belőle, azt, ami a képeken szerepel. A tollbetéten 1977-es gyártási dátum olvasható, azonban a PEVDI 80-as évek elején kiadott katalógusában már nyoma sincs sem a tollnak, sem a bele való speciális betétnek.

Maga a konstrukció egyáltalán nem szokványos, és nálunk készített kortársai közül kiemelkedően igényes. A tollbetétet a rajta található illeszték miatt csak egyetlen pozícióban lehet a tollba helyezni, a végét pedig egy rugózott műanyag tartja a helyén. 

Érdemes megfigyelni, hogy a katalógusban szereplő képen és az én tollamon eltér a klipsz. Számos PEVDI tollat gyártottak márkajelzés nélküli, három ugyanolyan formájú kivágással díszített klipsszel, de az általam végzett mintavétel alapján azt mondanám, hogy időnként ráadásul jól meg is keverték az alkatrészeket.

Tetszenek a retró cikkek? Vagy inkább porosodjanak tovább a szekrény mélyén ezek az ócskaságok? Esetleg volt ilyened? Szólj hozzá a cikkhez itt, vagy Facebookon!

Az írás elkészítéséhez nyújtott felbecsülhetetlen értékű segédanyagokat ezúton is köszönöm Kovács Zolinak.

Megkezdődött a 2018-as év, így a már megszokott módon néhány évzáró gondolatot olvashattok.

Tegnap számot vetettem a 2017-es évvel, és arra jutottam, hogy mind a munka, mind pedig a magánélet szempontjából rendkívül gyümölcsöző volt. Számos kitűzött célomat sikerült teljesíteni, és maradt idő a kikapcsolódásra is.

A blog szempontjából talán inaktívnak tűnhet az év, hiszen a szokványosnál kevesebb írás született. Azonban elégedettséggel tölt el, hogy végre sikerült figyelmet fordítanom a golyóstollak mellett a ceruzákra, radírokra is. Számos érdekes grafit- és töltőceruzát is sikerült beszereznem. Ezen kívül említésre méltó történés volt még a Golyóstoll kiállítás, valamint az ennek nyomán készült riportműsor a Rádió Bézs internetes rádióban.

Néhány érdekesség:

Az öt legnépszerűbb írás 2017-ben

1. Teszt és történet: Fisher Space Pen AG-7
2. Milyen tollat ajándékozzak?
3. Beszáradt toll életre keltése
4. Teszt és történet: Parker Jotter
5. Teszt: Zebra F-301

Az év legérdekesebb keresőkifejezései

• a fogam tol szedulheteke vagy nem
• hajós golyóstoll, amiben úszkál a hajo
• kezben a penz kotegben

A blogról 2017-ben összesen közel 60.000 oldalletöltés történt, amely kb. megfelel a tavalyi statisztikának. A növekedés hiányát az új bejegyzések ritka megjelenésének tulajdonítom.

Minden olvasómnak boldog új évet kívánok (és kézben a pénzt kötegben)!